Húsvéti rendezvényeink 2013

2013. március 30-án 9-13 óráig húsvéti tojásírást tartottunk a Faluházban Tankó Anna gyimesi csángó népművésszel és Kovács Pali Ferenc mákófalvi bútorfestővel.

Hagyományos húsvéti asztalt is terítettünk, melyen sonka, tojás, kalács, bor, torma, cékla és különlegességként a szabolcsi hagyományokat követve sárga túró is volt.

Anna nénitől megismerhettük az írókázáson kívül a tojásokon található motívumok jelentését, Pali bácsi pedig a kalotaszegi pingálás alapvető elemeit mutatta meg az érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek. Az ügyesebbek kipróbálhatták a karcolásos technikát is, a kisebbek pedig aranyszínű filccel rajzolták meg a piros tojásokat.

 

2013. április 1-én, húsvét hétfőjén batyus locsolóbált tartottunk a Faluházban táncházzal és élő népzenével.

A zenét Mester László és zenekara játszotta, a táncot Strack Orsolya és Gémesi Zoltán tanította. A bált gyerekeknek szóló táncház indította sok tavaszhoz kötődő népi játékkal, majd a nagyobbak mulatsága következett. Finom süteményeket és még finomabb helyi készítésű borokat kóstolhattunk, így igazán jó volt  hangulat.

joomplu:217

Locsolóbál 2012

2012 húsvétjának hétfőjén ismét megrendeztük hagyományos locsolóbálunkat. Délelőtt a fiúk locsolkodni voltak, délután pedig együtt mulattak a lányokkal a bálon. Vizeli Balázs és zenekara zenélt, a táncot Strack Orsolya tanította.

Locsolóbál 2011

Húsvéti tojásfestés és locsolóbál

2011. április 23-án, nagyszombaton 10 órától tojásfestés írókával Tankó Anna csángó népművésszel.

2011. április 25-én, húsvéthétfőn 17 órától batyus locsolóbál, családi táncház Virágvölgyi Márta és zenekara közreműködésével.

 

Bővebben: Locsolóbál 2011